eXTReMe Tracker
IKU  WORLD  MAGAZIN
      

 

  iku magazin facebook oldala iku magazin twitter oldala

 

 

   

 

    KULTIKUS

ÉHEZÉS ELGONDOLKODTATÓ ÉNEK

ÉLET

 

Két magzat beszélget…

- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni – ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 

Egy gyertya nem veszít semmit, ha meggyújt egy másikat.

Egy kis lelki útravaló
Sokszor meg vagyunk arról győződve, hogy az életünk jobb lesz, ha férjhez megyünk, ha megszületik az első gyerekünk, vagy ha megszületik a második. Aztán meg azért vagyunk frusztráltak, mert a gyerekek túl kicsik még ehhez vagy ahhoz és azt gondoljuk, hogy a dolgok jobban mennek majd, ha felnőnek.
Folytatásként kamaszkori viselkedésük miatt vagyunk elkeseredettek.
Meg vagyunk győződve arról, hogy boldogabbak leszünk, mikor ezen a korszakon túljut. Azt gondoljuk, az életünk jobb lesz, ha partnerünk megoldja a problémáit, ha végre kocsit cserélünk, ha csodálatos nyaralásaink lesznek, ha nem kell dolgozni. De ha most nem kezdünk el boldog és teljes életet élni, akkor mikor?
Mindig lesznek különböző nehézségeink. Legjobb ezt elfogadni és elhatározni, hogy boldogok leszünk, akármi történjék.
Alfred Souza mondta:
Sokáig abban a hitben éltem, hogy a valódi, igazi életem még csak most fog elkezdődni és az ehhez vezető úton mindig voltak megoldásra váró akadályok: gúnyos megnemértettség, időigényes tennivalók, még nem törlesztett kölcsönök. Aztán kezdődik a valódi élet! Végül megértettem, hogy ezek az "akadályok " a Valódi éle
t.

/Teljes szöveg itt./

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 

Paulo Coelho: A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől

ˇ Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.
ˇ Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
ˇ Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.
ˇ Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
ˇ Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.
ˇ Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.
ˇ Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
ˇ Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.
ˇ Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.
ˇ Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.
ˇ Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
ˇ Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.
ˇ Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.
ˇ Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele, tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért.
ˇ Amikor a boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput, hogy nem vesszük észre a számunkra kinyitott kaput.
ˇ A legjobb fajta barát az, akivel sétálgathatsz vagy beülhetsz egy kapualjba, anélkül, hogy egy szót is váltanátok, és amikor elváltok, úgy érzed, hogy ez volt életed legjobb beszélgetése.
ˇ Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük, de az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk.
ˇ Egyetlen perc kell, hogy megsértsünk valakit, egy óra, hogy megkedveljen minket, egy nap, hogy megszeressük, de egy egész élet, hogy elfelejtsük.
ˇ Ne a külsőségekre adj, becsapnak.
ˇ Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot. Találd meg azt, akitől a szíved mosolyogni fog!
ˇ Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.
ˇ Álmodj, amit csak akarsz; menj, ahova szeretnél; légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van és csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
ˇ Kaphatsz elég boldogságot, hogy kedvessé tegyen, elég nehézséget, hogy erőssé tegyen, elég fájdalmat, hogy emberivé tegyen, elég reményt, hogy boldog lehess.
ˇ Képzeld magad mindig a másik helyébe. Ha szűkösen érzed magad a bőrében, valószínűleg neki is szűk. A legboldogabb embereknek nem szükségszerűen van mindenből a legjobb: csak mindenből a legjobbat hozzák ki, amivel életük során találkoznak.
ˇ A boldogság csalóka azoknak, akik sírnak, azoknak, akik fájdalmat okoznak, azoknak, akik már megélték. Csak így lehet igazán megbecsülni az embereket, akik életünk részei voltak.
ˇ A szerelem egy mosollyal kezdődik, egy csókkal nő, és egy teával végződik.
ˇ A legjobb jövő az elfelejtett múlton alapszik. Nem élhetsz jól, ha előbb nem felejted el a múlt csődjeit és fájdalmait.
ˇ Amikor megszülettél, sírtál, és mindenki körülötted mosolygott.
ˇ Éld úgy az életed, hogy mikor meghalsz, te legyél az egyetlen, aki mosolyog, és mindenki körülötted sírjon.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 

Kölcsön kenyér…

Egy szegény skót farmert Flemingnek hívtak.

Egy napon, miközben valami megélhetést próbált szerezni a családjának, segélykiáltást hallott egy közeli mocsárból. Eldobta a szerszámait és odaszaladt a láphoz.
Egy rémült fiút talált ott, derékig elmerülve a fekete iszapban, aki kiáltozva próbálta kiszabadítani magát.
Fleming farmer megmentette a fiút a hosszú, borzalmas haláltól.
Másnap egy díszes hintó gördült a skót szegényes portájára.
Egy elegáns nemesember szállt ki belőle és a megmentett fiú apjaként mutatkozott be.
- Szeretném megfizetni neked – mondta, – hogy megmentetted a fiam életét.
- Nem fogadhatok el fizetséget azért, amit tettem – válaszolta a skót farmer és egy legyintéssel elutasította az ajánlatot. Ekkor a farmer saját fia jelent meg a család viskójának ajtajában.
- Ez a te fiad? – kérdezte a nemesember.
- Igen – válaszolta büszkén a farmer.
- Akkor egyezzünk meg. Hadd biztosítsam neki azt az oktatást, amit az én fiam fog kapni. Ha a gyerek olyan, mint az apja, akkor bizonyosan olyan ember lesz belőle, akire mind a ketten büszkék leszünk.
ÍGY IS LETT!
Fleming fia a legjobb iskolákba járt és mikor eljött az ideje, diplomát szerzett a St. Mary’s kórház orvosi karán Londonban, majd nemsokára az egész világ megismerte a nevét: ő volt a kiváló Sir Alexander Fleming, a penicillin feltalálója.
Évekkel később, ugyanannak a nemesembernek a fia, aki megmenekült a mocsárból, tüdőgyulladást kapott.
És ekkor mi mentette meg az életét?
A penicillin!
Hogy hívták a nemesembert?
Lord Randolph Churchill.
És a fiát?
Sir Winston Churchill.
Egyszer valaki azt mondta: kölcsönkenyér visszajár!
Dolgozz hát úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre.
Szeress úgy, mintha sohasem bántottak volna meg.
Táncolj úgy, mintha senki sem nézné.
Énekelj úgy, mintha senki sem hallgatná.
Élj úgy, mintha a földi paradicsomban volnál.
 
                ÉRTELMES VILÁG                    IKU MAGAZIN