eXTReMe Tracker
IKU  WORLD  MAGAZIN
      

 

  iku magazin facebook oldala iku magazin twitter oldala

 

 

   

 

    KULTIKUS

ISTEN ELGONDOLKODTATÓ JÉZUS

JELLEM

 

Szögek

Volt egyszer egy fiú, akinek rossz jelleme volt. Az apja adott neki egy zsákot tele szögekkel és azt mondta neki, hogy minden alkalommal, ha valakivel szemben elveszíti a türelmét, egy szöget kell a kert kerítésébe vernie.

Az első nap 37 szöget vert a kerítésbe a fiú. A következő hetekben megtanult magán uralkodni. A szögek száma egyre kevesebb lett. Azt találta ki, hogy egy szöget beverni sokkal fáradságosabb, mint uralkodni magán. Végre elérkezett az a nap is amikor a fiúnak egyáltalán nem kellett szöget beverni. Tehát oda ment az apjához és elmondta neki.

Az apja ekkor azt mondta, hogy akkor minden nap húzzon ki egy szöget a kerítésből, ha sikerült magán uralkodnia.

Végre elmondhatta azt is az apjának, hogy az összes szöget kihúzta a kerítésből.

Az apa ekkor odavitte a kerítéshez a fiát és azt mondta neki: Fiam, jól viselkedtél, de nézd meg, hogy néz ki most a kerítés. Tele van lyukakkal. Ez a kerítés már soha sem lesz olyan mint korábban. Hogyha valakivel veszekszel és valami gonoszat, rosszat mondasz neki, akkor ugyanilyen sebet ejtesz rajta, mint ezek a lyukak itt. Beleszúrhatsz egy kést egy emberbe, utána kihúzhatod, de a seb ott marad. Nem számít, hogy hányszor kérsz bocsánatot, a seb ott marad. Egy verbális seb éppolyan fájó, mint egy fizikai seb.

                ÉRTELMES VILÁG                    IKU MAGAZIN