KULTIKUS
TITOK | ELGONDOLKODTATÓ | TÖRVÉNY |
TÖKÉLETESSÉG
Egy szerzetes története
Egy szerzetes egész életében szigorú, vezeklő életet élt. Nagyon készült az Úrral való találkozásra. Életének végéhez ért és meghalt. Ott áll a mennyország ajtaja előtt és kopogtat. Kiszólnak: - Ki az? - József testvér vagyok. - Még nem kellett volna meghalnod, menj vissza és vezekelj tovább! A szerzetes ismét visszatért a földre és folytatta szigorú szerzetesi életét. Tíz év múlva ismét meghalt. Megint ott áll a mennyország ajtaja előtt és kopogtat. Kiszól a hang: - Ki az? - József testvér vagyok. - Még mindig korán jöttél, menj vissza és imádkozz tovább. A mi szerzetesünk ismét visszatért a földre és még komolyabban folytatta életét. Pár év múlva harmadszor is meghalt. Ismét ott áll a mennyország kapujában és kopogtat. - Ki az? - kérdezi bentről a hang. - Te vagy Uram! - válaszolta a szerzetes. És megnyílt az ajtó.
Francia történet
Bruno Ferrero: Olykor elég egy napsugár
A fal
Egy kopár, sziklás sivatagban élt két remete. Találtak két barlangot, amelyek egymással szemben álltak. Évekig tartó imádkozás és hosszú önsanyargatás után az egyik remete úgy gondolta, hogy elérte a tökéletességet. A másik remete meglehetősen jámbor volt, jólelkű és megbocsátó. Megállt beszélgetni a ritkán arra járó zarándokokkal, vigaszt és menedéket nyújtott azoknak, akik eltévedtek és azoknak, akik valahonnan menekültek. - Ez mind az elmélkedésből és az imádkozásból elvett idő - gondolta az első remete, aki nehezményezte a másik mulasztását. Hogy látható módon megmutassa neki, mennyire távol áll még a tökéletességtől, elhatározta, hogy minden alkalommal, amikor a másik bűnt követ el, egy követ helyez a saját barlangja elé. Néhány hónappal később a barlang előtt tömör, szürke kövekből épült fal emelkedett. És ő bennmaradt befalazva.
Néha a hétköznapi megbántódásokból, a sértésekből, a csendből, a megoldatlan kérdésekből és a dacból falat építünk szívünk köré. A legfontosabb feladatunk az, hogy megakadályozzuk, hogy ne épüljenek föl ezek a falak. Főképpen pedig az, hogy ne legyünk kövek a többiek falában.