KULTIKUS
ALÁZAT | ELGONDOLKODTATÓ | ANYA |
ANGYAL
A két angyal
Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy picike helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt: "A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak." A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azok azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.
A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük. A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, mondta ismét az idősebb angyal. Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor az utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.
"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."
Néha pontosan az a jó, ami történt csak a dolgok nem annak mutatkoznak, aminek kellene.
Ha bízol, csupán arra kell hagyatkoznod, hogy minden eredménynek megvan az előnye.
Amíg nem telik el egy kis idő, ezt nem veszed észre....
Néhány ember eljön az életünkbe, és gyorsan elmegy...
Néhány ember barát lesz és marad egy kicsit... gyönyörű nyomokat hátrahagyva a szívünkön...
és ez velünk is így van, hiszen barátságot kötöttünk.
A tegnap: történelem.
A holnap: misztérium.
A ma: ajándék.
Zipernovszky Judit: Neked is van őrangyalod - részlet
A simogatás
Az első történet Katáról szól, aki már rég elfelejtette, hogy valaha a szépre-jóra nevelték. A szülei már nem éltek, s férjét az alkohol tette a sírba. Kata annyira szégyellte, hogy férje rossz társaságba keveredett, s ő nem tudta megmenteni, hogy amikor egyedül maradt, valósággal elbujdosott. Egy faluvégi kis ház rejtette el, ahol most is az ablakban állt, de tudta, hogy már nem sokáig bírja ki itt az egyedüllét, a reménytelen magány érzésével. Állt a konyhában a lassan sötétedő égboltra tekintve és így töprengett: "Nincs senkim, akit szerethetek, Isten talán megbocsátja, ha nem bírom tovább és befejezem az életem. De hogy kezdjek hozzá...?" Csak állt dermedten, nem tudta mennyi idő telt el. Egyszer csak, mintha valaki megérintette volna a haját. Az érzés annyira élénk volt, hogy Kata hirtelen hátrafordult. "De hát hogy is jöhetett volna ide be valaki - gondolta - , hiszen közel s távol teremtett lélek sincs." Az érintés most olyanná vált, mint egy simogatás, s a simogatás nyomán melegség kezdte átjárni.